Line up 2012

Line up 2011

Line up 2010

Line up 2009

Line up 2008

Line up 2007

Line up 2006

Seun Kuti & Egypt 80

Seun Kuti & Egypt 80

Seun Kuti Fela Anikulapo Kuti legifjabb fia. Seun apja, Fela Anikulapo Kuti, Nigéria kedvenc slágerzenésze és legélesebb társadalmi kritikusa volt egészen haláláig 1997-ben. Fela Anikulapo Kuti, Afrika egyik leghíresebb popzene sztárja a 70-s és 80-s évekből leghíresebb a Nigériai hadikormányt kritizáló dalairól. Seun először nyolcéves korában kezdett szaxofonozni és zongorázni tanulni. Kilencévesen már megtartotta első fellépését. Karrierjét az édesapja együttese, az Egypt 80 fellépésén kezdte, egyik koncertjük bevezetőjén. Seun máig is ugyanezzel az együttessel lép fel. A basszusgitáros Kayode-on kívül, Seun valószínüleg az együttes legfiatalabbik tagja, hiszen legtöbben még Felával léptek fel, és néhányan ötven, illetve már hatvan éven is túlléptek. A rendszeres, akár húsz énekes és zenész melletti fellépések, amelyek esetenként egész éjjeken is áthúzódtak, olyan hatásos képzést és tapasztalatot nyújtottak, hogy az akkor tizenötéves Seun készen volt átvenni a főszerepet apja halála után. Azótá is főénekes- és szaxofonistaként, ő vezeti apja által alapított Afrika egyik leglegendásabb zenekarát. Bár Seun valóban az együttes vezére, és megérdemelt hírnevéhez illően rendszeresen felismerik rajongói Lagos utcáin, sok szempontbol az Egypt 80 még mindig az apja együttese maradt. Fellépésein tökéletes helyettesítésként áll be híres apja szerepébe, viszont nagyon befeléforduló marad. Hangja is épp olyan mély mint apjáé, és alto szaxofonja precízen eltalálja a hangjegyeket apja darabjaiban, egyenlő érővel és stílussal, és ugyanakkor igyekszik sajátos zamatot adni a kötelező szaxofonszólókba. Akárcsak Fela, a színpadon Seun visszaél a szex szimbólum hírnevével: kígyózik, csavarodik csípőivel, gyakran az ingét is felhagyja, a női közönség örömére.
Seun-nal az Egypt 80 épp olyan élénk mint Fela idejében, a trombitákat, billentyűseket, dobokat, gitárokat és énekeseket mind lenyűgözően kifinomított összhangba egyesíti össze, amely mindíg rendíthetetlen marad. A 70-s években az együttes szinte minden este fellépet a Fela által alapított The Shrine klubban, de máma már csak hetente egyszer tartanak próbákat és egy hónapban háromszor-négyszer lépnek fel különböző találközóhelyeken Lagos környékén, néha hatalmas stadionokban más előadók társaságában. Az együttes Európában is rendszeresen turnézik, már felléptek Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában, az Egyesült Királyságban, Belgiumban, de szintén Délafrikában, Ghánában...

 

www.myspace.com/seunkuti

Copyright © 2012 INmusic festival. Minden jog fenntartva

EU Education and Culture DG - Culture Programme