Jazzanova (dj set)
A Jazzanova neve egyet jelent a nu jazz stílussal (bár az agyonhasznált titulus ellen ma már kézzel-lábbal tiltakoznak), zenéjük valójában jazzel, soullal vagy éppen afro elemekkel átitatott elektronikus tánczene. Az „In Between" című debütáló albumukon, vagy a több tucatnyi eddig megjelent remixükben elsősorban deep house, broken beat és hip hop ütemeket találhatunk. Az elmúlt években sikerült kitörniük az elektronikus tánczenei skatulyából, és nevük csak - mint például a Kruder & Dorfmeister, vagy a Thievery Corporation duóké - szélesebb körben ismertté vált.
Amellett, hogy jelenleg a Jazzanova az egyik legkeresettebb dj-csapat a világon, arra is maradt idejük, hogy Sonar Kollektiv néven egy számos zenészt és dj-t magába foglaló közösséget és azonos néven lemezkiadót hozzanak létre. Továbbá, az elmúlt évek során, több sikeres albumot többek között a Koop és az Underwolves nagylemezeit, továbbá kelet-európai jazzválogatásokat is megjelentettek a szintén általuk működtetett Jazzanova Compost Recordsnál.
Műveiket megtalálhatják több mint 450 kompiláción, melyek között kiemelnénk a „Gilles Peterson Worldwide", „Fabric 25 & 26" és a „DJ Kicks"-t, néhány számuk pedig számos híres filmsorozatban jelent meg, mint például a „Six Feet Under", „CSI Miami" és a „Nip/Tuck". A Jazzanova DJ-beállítása meghívó az összes zenerajongónak akik készen állnak befogadni az új és felforgatni a régi nezőpontot a zenére, és persze mindenképpen azoknak akik egyzerűen szeretik a táncot.